2. fejezet: D�nteni musz�j

�rta: Alverat

            - �r�ln�k neki, ha v�gre �sszekapn�d magad!- Alverat j�l l�tta nevel�apj�n, hogy milyen ideges. Kifinomult hall�s�nak k�sz�nhet�en dobh�rty�j�n �rezte a f�rfi sz�v�nek minden dobban�s�t. Alaposan szem�gyre vette gondvisel�j�t: �tvenes �veiben j�r�, er�teljes f�rfi. Jelleme hasonl�t h�g��ra, akivel tizenk�t �ven �t osztotta meg a tr�nt- a l�ny anyja ugyanilyen lelkiismerettel v�gezte n�pe ir�ny�t�s�t. Erre nevelte l�ny�t is: Alverat j�l ismert minden falut, rejteket ad� barlangot, rejtett forr�st, a hegyekbe vezet� utakat… Kor�n megtanulta, hogy egy j� uralkod� els�sorban mindig n�pe �rdekeit v�di.

         - M�r megint �br�ndozol! L�ttad, nem?! L�ttad a haj�kat, amiken �rkeztek! L�ttad a p�nc�ljukat! A fegyvereiket!

- A katon�i megt�madtak egy falut…- Alverat hallotta a szobal�nyok pletyk�lkod�s�t. Ezt m�g anyja is fontos h�rforr�snak tartotta annakidej�n…

- A f�rfiakat lev�gt�k. Kifosztott�k a szent�lyt �s felt�rt�k a s�rokat. A l�nyokat �s asszonyokat…- Alverat hangja megremegett. Rengeteg sz�rny�s�get l�tott m�r: �rvizet, h�bor�t, �hez�st, j�rv�nyt… �polt betegeket �s sebes�lt katon�kat, volt, hogy neki sem volt mit ennie, csak k�tnaponta… De lelke m�ly�n �rezte, hogy ezt soha nem tuja megbocs�tani. Ez t�l sok sebet t�pett fel, t�l sok f�jdalmat okozott…

- Ha m�r tudod, m�rt hagyod? M�rt engeded, hogy szenvedjen a n�ped? Az�rt dolgoznak nap mint nap, hogy te j�l�tben �lhess! A katon�k �rted harcolnak, �rted halnak meg!...

- �rtem, Ap�m! Holnap reggel megteszem a sz�ks�ges l�p�seket. Holnaput�n az idegen katon�k elhagyj�k az orsz�got. De k�rlek tedd meg a k�vetkez�ket: vidd az embereket a hegyek l�baihoz, hogy sz�ks�g eset�n legyen hov� menek�lni�k. A f�l�sleges gabon�t pedig vitesd a rejtekhelyekre, hogy ne ker�lhessen az ellens�g kez�re, ha visszaj�nnek. M�rpedig vissza fognak j�nni. �s akkor nem lesz az az ember, harcos, vagy d�mon, aki szembesz�lljon vel�k. M�g egy magamfajta f�lv�r sem…- azzal elindult a szob�ja fel�. Egyszer m�g visszafordult:

- �s… K�sz�n�k mindent. Nagyon j� mesterem volt�l- m�g ha nem is lesz lehet�s�gem ezt kihaszn�lni… J� �jt!

         M�snap Alverat hajnalban kelt fel- ugyan�gy tal�lkozni akart Sesshoumaruval, mint b�rmelyik m�sik napon. A k�l�nbs�g most ink�bb a t�lal�sban mutatkozott meg: a l�ny feh�r kimon�ja helyett hivalkod�, �jk�k ruh�t vett fel- azt amit az anyja viselt, mikor Eur�p�ban j�rtak. Haj�t t�k�letes kontyba t�zte fel, kiv�ve azt a h�rom- n�gy loknit, ami laz�tott valamit a szigor� vonalakon. Amikor indul�s el�tt m�g egyszer belen�zett a t�k�rbe, �gy �rezte, egy vil�g v�lasztja el a tegnapt�l, amikor egy sz�ke kisl�ny b�k�sen aludt egy er�s d�monfi� karjaiban… A ma csupa felel�ss�gb�l, �s hazugs�gb�l �llt; olyan dolgokb�l, �s cselekv�sekb�l, amik csak egy feln�tt, feladat�t bet�lteni k�sz n� �let�ben kaphattak helyet…

         Kiment az ajt�n, le a l�pcs�n, ki a v�rkapun. Amikor a m�g alv� v�rat elhagyta, �gy �rezte �nmag�t is elhagyta- valahol a ruh�sl�d�ja mellett. Mikor elindult a dombon, patadobog�st hallott maga m�g�tt: �ben, a lova j�tt ut�na. De most nem vitte mag�val: ez az utols� szabad �tja, ezt egyed�l akarta megtenni.

         Sesshoumaru ott v�rt r� a foly� t�loldal�n. Mosolygott, amikor odament ahhoz a kis h�dhoz, amin a l�ny �t szokott kelni. A h�d k�zep�n tal�lkoztak. Alighogy meg�rezte a fi� k�zels�g�t, Alverat alig tudta csillap�tani sz�v�t- f�lt, hogy dobog�sa el�rulja val�di �rz�seit. Sesshoumaru meg akarta �lelni a l�nyt, de az h�tral�pett (j�l tudta: ha csak egy l�p�ssel is k�zelebb ker�l a fi�hoz, elveszett- �s vele egy�tt az is, amit az anyja �p�tett). Sesshoumaru meglepetten n�zett a l�nyra, de az nem hagyta sok�ig tal�lgatni- azonnal a l�nyegre t�rt:

- Csak az�rt j�ttem, mert besz�lnem kell veled. Azt akartam, hogy tudd: ne v�rj r�m- mert nem j�v�k soha t�bb�- �rezte, hogy minden szav�val egy k�st sz�r mindkettej�k sz�v�be; de nem tudott jobbat kital�lni- Ma d�lel�tt f�rjhez megyek, �s elhaj�zom Eur�p�ba. Nem j�v�k vissza. Sajn�lom, hogy j�tszottam veled…

         Patadobog�s hallatszott a k�zelben. Alverat j�l tudta ki j�n: minden porcik�j�n jeges borzalom lett �rr�… De m�g volt el�g ereje:

- �g veled!- azzal megfordult, �s h�tra se n�zve visszament az erd�be. (Tal�n meg kellett volna fordulnia. Akkor tal�n �szrevette volna azt a forr�-s�s k�nnycseppet, ami v�giggurult a fi� arc�n. Amit nem l�tott senki- sem akkor, sem m�skor. Igaz nem hallott�k nevetni sem…) Alverat az erd�ben tal�lkozott Wolffal. A f�rfi maga el� emelte a nyeregbe, �s visszavitte a v�rhoz. A l�ny m�g az erd�ben igent mondott neki. A v�rban hatalmas volt a ny�zsg�s. Alverat felszaladt a szob�j�ba, v�gigvetette mag�t az �gyon �s �lomba s�rta mag�t:

- „Meg�llt a sz�ve! Hallottam, hogy meg�llt a sz�ve!””

            Sesshoumaru vill�mgyorsan felugrott. F�l�ben ott visszhangzott a l�ny utols� sikolya… „Csak �lom volt…” Szeme elfelh�s�d�tt a visszaeml�kez�st�l- igen, akkor egy percre t�nyleg meg�llt a sz�ve. Azt�n fel�lkerekedett a f�jdalmon valami m�s �rz�s… A perzsel� gy�l�let �s undor…

- Nem, nem s�rt ut�na. Biztosan nem. Alig, hogy megfordult, kit�r�lt sz�nalmas kis tudat�b�l!- jelentette ki hat�rozottan, azt�n visszafek�dt, hogy folytassa f�lbeszak�tott pihen�s�t.

         Ek�zben Eur�p�ban egy k�d�s k�k szemp�r figyelte kitart�an a krist�lyg�mbj�t. A n� v�szesen v�kony volt, haja szinte teljesen meg�sz�lt; pedig alig �tven �ve sz�llt fel egy Eur�p�ba tart� haj�ra, hogy elhagyja Jap�nt… Sz�j�t szorosan �sszez�rta, hogy elfojtsa folyton kit�rni k�sz�l� f�jdalmas sikoly�t- azt�n kimer�lten a k�re zuhant �s el�jult. H�rom napja akkor aludt el el�sz�r- v�gre r�m�lmok n�lk�l…

v�ge