5.fejezet

Sesshomaru gondolatait rendezgette, mit sem törődve a közeledő Inuyashával. Közel állt a szakadékhoz, ahonnan jól beláthatta a gyönyörű tájat. Ó, Satsu mennyire imádta innen nézni a napkeltét és a napnyugtát Sesshomaru maga sem értette, miért de soha nem tudta annyira magával ragadni a látvány, mint a lányt régen talán felesleges érzelgősségnek is tartotta volna, és még most sem értette teljesen Satsut. Sesshomaru lehunyta a szemét. Satsura gondolt, aki még mindig elég rossz állapotban volt a múltkori erőpróba óta több mint négy nap telt el, de voltak sebek, amik még mindig nem gyógyultak meg

- Bocsi- mondta Inuyasha, miután elvette lábát a bátyjáéról.

- Mi van?- kérdezte Sesshomaru szárazon. Most valahogy nem volt kedve az öccsével szórakozni mióta Satsu csak rá tudott gondolni.

- Ráléptem a lábadra.

- De miért? Valami célja csak volt- nézett rá Sesshomaru az öccsére, minden érdeklődés nélkül.

- Hát csak úgy

- Jó - morogta a démon, és lekevert a vigyorgó fél szellemnek egy pofont- Szórakozz mással, most nincs túl sok hangulatom hozzád.

Sesshomaru újra lehunyta a szemét. Még mindig érezte öccse jelenlétét, de mivel az nem szólalt meg, nem zavarta el. Fél óra is eltelhetett így, csendes gondolkozással. Hirtelen Inuyasha megszólalt.

- Sesshomaru

- Mi van?

- Lépj arrébb!- Inuyasha kárörvendően elvigyorodott, mikor bátyja tett egy lépést a szakadék széle felé- Még arrébb!- adta ki az újabb utasítást a fiú, amit bátyja még mindig lehunyt szemmel teljesített- Még egy lépést!- Inuyasha már lendületet is vett, mert bátyja pontosan a szakadék szélén állt meg.

Lendületből nekifutott, hogy lelökje, de a férfi tett egy kecses lépést előre, mire Inuyasha teljes lendülettel a szakadékba rohant. Elfojtott egy kiáltást, ahogy észrevette tervének ezen irányú fordulatát (teljes kudarc a köbön), és csak az mentette meg a lezuhanástól, hogy a bátyja elkapta a ruhájánál fogva.

- Mondj egy jó okot, hogy ne engedjelek el - suttogta a férfi, végre kinyitva a szemét, amiben még mindig az unalom tükröződött vissza.

Inuyasha maga sem tudta, jó ötlet-e, megszólalt:

- Mert az öcséd vagyok?- kérdezte, de már nem érezte, hogy Sesshomaru tarja. Először azt hitte, hogy megállíthatatlanul zuhan a mélybe, de aztán rájött, hogy téved. Sesshomaru valóban elengedte egészen pontosan elhajította jó messzire

Inu no Taisshu messziről figyelte a jelenetet, és megállapította, hogy nem is annyira rossz testvérek ezek, csak mindketten rájátszanak a dologra lehet, hogy mindig is ilyen viszonyban voltak? Marakodtak, de nem bántanák egymást. Inuyasha hangos csattanással ért földet az apja közelében. Nem finomkodnak egymással, az biztos - tette hozzá előbbi gondolataihoz. Sesshomaru, ahogy Inuyasha földet ért, végre megint elmerülhetett a gondolataiban.

Satsu, ahogy jobban lett, és a duzzogást is abbahagyta, sokkal lelkesebb tanítványa lett Sesshomarunak, mint ahogy azt a férfi várta volna jobban igyekezett, és jobban is haladt, ráadásul Sesshomaru el tudta érni, hogy egy teljes hónapig ne húzza fel magát az apján és ez számított a legnagyobb fejlődésnek.

- Sesshy - kezdte hízelgő hangon a lány.

- Ne szólíts így! Utálom- morogta a férfi kedvetlenül. Megállapította, hogy Satsu megint húzni akarja az időt, de ez most nem fog menni.

- Ki hinné, hogy nem szereted, ha így szólítanak?- kérdezte néhány másodperc csend után a lány.

- Az a húsz ember biztos nem, akit már megöltem érte.

- Jószívűen osztogatod a tanácsaidat

- Burkolt célzás volt csupán.

- Miért utálod?- kérdezte megint.

- Mert idegesítő. Az én nevemet nem lehet becézni, és kész. Mit nem lehet ebben felfogni?

- Ki nem fogta fel? Én már értem, Sesshomaru nagyúr - nyújtotta el, ahogy Jaken szokta. Sesshomaru nem állhatta meg mosoly nélkül.

- Néha nagyon fárasztó vagy, Satsu

- Igen, tudom, de te pont ezért szeretsz - tette hozzá nevetve a lány, és megcsókolta a rettenthetetlen démont, aki még azt sem tűri el, ha becézik .