- TŰNJ INNEN! KIFELÉ!- üvöltötte Satsu, ezüst haját átdobva a vállán, Sesshomaru pedig lehajtott fejjel sétált ki az ajtón.

Már késő éjszaka volt a harmadik azóta, hogy Sesshomaru hazaért, az első, mióta Kagome családja visszament a modernkori Japánba. Sesshomaru cseppet sem volt álmos, de kezdett az agyára menni, hogy még közel se mehet a menyasszonyához anélkül, hogy az neki ne esne, vagy ne üvöltözne vele. Még azt se tűrte el, ha egy légtérbe kerültek

Ráadásul az öccse is rámászott   Emlegetett szamár - gondolta, mert alig lépett rá a hídra, Inuyasha is megjelent mellette:

- Még mindig haragszik?- kérdezte a fiú rosszul leplezett vigyorral az arcán.

- Nem, csak elküldött cseresznyéért - morogta Sesshomaru.

Sesshomaru felháborodottan horkantott és a korlátnak támaszkodva megállt.

- Több napra eltűntél

- Ne csodálkozz azon, hogy haragszik egyébként igazán bocsánatot kérhetnél

- Inuyasha, már megtettem és te csak ne beszélj nekem! A kezedben volt a lehetőség, de te megint elszalasztottad.

- Én nem szalasztottam el semmiféle lehetőséget.

- Nem? Mióta szenvedsz azzal, hogy nem tudod elmondani Kagoménak az érzéseidet? Komolyan mondom, az agyamra mész vele.

- Nem értem, mi a bajod.

- Neked mi a bajod? Minek kötözködsz velem?

Inuyasha újra elvigyorodott:

- Mert nagyon jó érzés.

Sesshomaru nagy levegőt vett:

A fiú értetlenül pislogott, utána bólintott.

- Eszméletlenül is? Csak azért, mert ha nem hagyod ezt abba, akkor leütlek és lehajítalak a hídról.

Inuyasha röviden felnevetett, majd mindketten sokáig hallgattak. Sesshomaru szólalt meg először:

- Tudom, hogy szeretitek egymást, nem értem, miért nem

- Fogd be!- morogta Inuyasha.

Sesshomarut hirtelen fogta el a rossz érzés és az öccsére nézett:

- Furát?- kérdezte megborzongva a félszellem- De szerinted jó ötlet megnézni, mi lehet?

Sesshomaru vállat vont:

- Felesleges. Nem vagyunk igazán veszélyben.

Inuyasha sokáig figyelte bátyja arcát, majd megszólalt:

Sesshomaru érzelemmentes arckifejezéssel nézett öccse arany szemeibe, aki ezt biztatásnak érezte és folytatta:

Sesshomaru elmosolyodott, de nem volt hozzáfűzni valója. Megfordult és sokáig csak a sötét mélységet nézte a híd alatt. A vizet, amin az éjszakai sötétségben alig látszott a lassú hullámzás.

- Te is- szólalt meg sok idő után. Inuyasha felkapta a fejét.

- Te is megváltoztál legalábbis a szememben.

Inuyasha elvigyorodott:

- Ez most jót jelent, igaz?

A bátyja csak bólintott, nem válaszolt.

- Ja, én is észre vettem.

- És? Nem mondod meg neki?

Sesshomaru kérdőn nézett öccsére:

- Nem lenne jobb, ha maguktól jönnének rá?

Inuyasha megrántotta a vállát.

- Kagome?- kérdezte a démon és felült a korlátra. Öccse bólintott.

Megint némaság borult rájuk, de most hamarabb törték meg a csendet.

- Bocsánat- motyogta Inuyasha.

- Miért?- nézett rá a bátyja.

- Igen, de az már régen volt.

- De te nem felejtesz és akármennyire nem mutatta, az apánk is mérges

Sesshomaru felnevetett:

- Nem mutatta? Amikor rájött, mennyi területet vesztettem el azok ellen a macskák- ezt szinte köpte- ellen, majdnem megölt

- Mert nem akartam, hogy tudd.

Sesshomaru legyintett:

- Nem lett volna sokkal könnyebb. Igazából az lett volna a segítség, ha a terület többi démona segít de még fiatal voltam ahhoz, hogy megbízzanak bennem.

Inuyasha nem szólt közbe, de észrevett bátyja hangjában egy kis keserűsége.

- Nem lehetett könnyű neked

Sesshomaru vállat vont. Belegondolt, hogy azért ő is nagyon sokat hibázott amikor látta, hogy nincs sok esélye csapot-papot otthagyni mégse kellett volna. Nem volt csoda, hogy megkapta a magáét az apjától nem ezt tanulta

- Miért nem üzentél, hogy - kezdte a félszellem, de bátyja félbeszakította.

Sesshomaru meglökte majd felnevetett:

- Úgy ismersz te engem, mint aki odamegy bárkihez, hogy segítséget kérjen?! Inkább öljenek meg, de azt nem

- Most sem?- kérdezte Inuyasha hirtelen.

Sesshomaru sokáig gondolkozott a válaszon:

- Apa gyakran kiszúrt veled?

A démon megrázta a fejét, ami lehetett igennek is meg nemnek is érteni.

- Azért jó, hogy itt vagyunk ebben a hatalmas palotában együtt, nem?

Sesshomaru mosolyogva bólintott. Ő is így érezte

A palota egyik sötét ablakából eközben egy zöld és egy arany szempár figyelte a testvéreket. Nem érthettek egy szót se abból, hogy mit beszélnek, de azt érezték, hogy egyre nyugodtabbak odalent. Még csak nem is sejthették, hogy figyelik őket. Satsu nagyon halkan szólalt meg:

Inu no Taisshu elmosolyodott és bólintott. A lány folytatta:

- El van felejtve pontosabban, nem felejtem el, legyőztél ha akarsz, most már hozzámehetsz az én kissé ostoba, önző, makacs

A lány megrázta a fejét, vörös hajfürtjei csak úgy repültek körülötte.

- Ó, ha a Sesshy-ig elmehetek, ez már igazán belefér- nevetett fel a lány és megölelte leendő apósát- Köszönöm!- súgta a fülébe majd visszament a szobájába és lefeküdt.