22.fejezet

 

Sesshomaru szinte félt attól, hogy összetöri menyasszonyát, amikor megfogta pici, törékeny kezét. Gyönyörű volt az esküvő napján. Ezüstös fehér ruhájában szinte ragyogott a felkelő nap vöröses fényében. A szertartás is egyszerű volt� de nem is az volt a lényeg, hanem az, hogy végre tényleg összeházasodtak. Sesshomaru boldogan ölelte magához a lányt, akinek egész nap nem lehetett lemosni az arcáról a vigyort. Egyetlen kellemetlenségnek Natsuki és a család többi tagjának megjelenését lehetett tekinteni, mert a kedves anyós levágta első hisztijét� addig, míg a veje helyre nem tette. Az ifjú pár már alig várta, hogy végre egyedül legyen egy percre:
- Na?- kérdezte mosolyogva Sesshomaru.
Satsu csillogó szemekkel a fülébe súgta:
- Legyőztem az apádat�
Sesshomaru elmosolyodott, de nevetését visszatartotta.
- Most már a�
- Mi legyen a nevük?- kérdezte hirtelen a lány.
Sesshomaru pislogott párat:
- Én� még nem is gondolkoztam rajta. Te?
- Ha� ha neked is tetszik, a kislány lehetne Hana� nem?
Sesshomaru gondolkozott egy keveset.
- Hana? Komolyan? De� ez� na ne már!
- Miért van jobb ötleted?- kérdezte a lány kis felháborodással a hangjában.
- Hát� még nincs, de�
- Akkor meg mi a bajod a Hanával. Szerintem aranyos.
Sesshomaru felnevetett és megölelte feleségét:
- Aranyos� ha nem lesz jobb ötletünk, akkor Hana, jó?
- Ez úgy hangzott, mintha nem tetszene, csak úgy beleegyeznél, hogy végre fogjam be a szám- morogta Satsu, de Sesshomaru megcsókolta.
- Ha azt akarnám, hogy maradj csendben, akkor ezt csinálnám.
Valahonnan a közelből hangos robaj majd kiáltozás, sikolyok hallatszottak a rózsalugasba, ahová az ifjú pár rejtőzött. Sesshomaru egy gyors csókot váltott még a feleségével, de a következő pillanatban már�
- Tetsutsume!- morogta, amikor meglátta a macskadémont, aki őrült erővel vetette magát Inu no Taisshura. Annyi ideje sem volt, hogy átváltozzon� a támadás pont a legrosszabbkor találta telibe, eszméletlenül zuhant a földre, de ebben a pillanatban a macskadémonnal szemben már három hatalmas démon állt� Sesshomaru, Natsuki és Akuryou. Inuyasha is elővette a Tessaigát.
A szürkés szőrű, vörösen világító szemű macska pislogott egy párat, majd lehajtotta a fejét, meghunyászkodva változott vissza emberi alakjára. A másik három emelt fővel vette fel alakját.
- Tetsutsume�- morogta Sesshomar, elélépett és fél kézzel a ruhájánál fogva felemelte a démont- Magyarázatot. Most.
- Úgy látom� megzavartam valamit- vigyorodott el, majd könyörgő szemekkel Natsukira nézett.
A nő felháborodottan horkantott:
- Nem hívtunk meg. Minek jöttél.
- De hát�
Natsuki sóhajtott és Sesshomarura nézett:
- Ne szedd le a fejét� eléggé meg van húzatva� ereszd el.
Sesshomaru levágta a földre a démont, aki a lendület ellenére finoman érkezett.
- Khe! Igazán?- vetett villámló pillantást a démonra, aki fél fejjel alacsonyabb volt nála. Nagy, szürke szemei gonoszan csillogtak, vállig érő lilás haját lazán összefogta. Rövid kimonót viselt és bőrszíjakkal erősítette lábára könnyű cipőjét. Testalkata rendkívül arányos volt� mint egy valódi macska.
- Ó, a múltkori� még mindig haragszol, Sesshomaru Nagyúr�- mosolyodott el Tetsutsume- Háború volt, nem személyes ellentét�
Sesshomaru lehunyta a szemé, de csak azért, hogy más ne lássa benne a fellobbanó gyilkos tüzet.

( Inu no Taisshu halála után nehéz idő köszöntött Nyugatra. Úgy tűnt, minden a fiatal nagyúr, Sesshomaru ellen van. Fiatal volt, új� előtte ritkán látták a kisebb uracskák, a többi démon a tartományban, és akkor sem hallottak róla túl jókat. Ritkán fordult meg apja palotájában és nem bírt sokáig ott maradni. Egyetlen érv szólt mellette: az apja végakarata. Ha ez nincs, akkor még ők is ellene szegülnek, de� nem tették. Egyszerűen csak hagyták szenvedni a kölyköt. Sesshomarunak nem volt könnyű a dolga, hisz a tartomány egy háború kellős közepén állt� a fiatal nagyúrnak szembe kellett néznie a hatalmas túlerővel és saját társai hűtlenségével is. Ezt ráadásul a szemükre sem vethette� mindenki ostoba kölyöknek tekintette, pedig nem volt az! A macskadémonok hadserege erős volt, legfőképp amiatt, hogy egy nagytapasztalatú vezért választottak� az ő fia volt Tetsutsume. Nem sokon múlt- talán csak a szerencsén- hogy a kisebb urak meggondolták magukat, és végül segítségére siettek� Így is nagyon sok területet vesztetek el. A győzelem papíron az ifjú nagyúré volt� de gyakorlatilag sohasem érezhette magát győztesnek.
Azóta, hogy Inu no Taisshu visszatért, ezek az urak, rokonok, barátok ki sem mernek lépni házaikból� hogy is ne! Nem akartak a Nagy Kutyadémonnal esetleg harcba keveredni. Ők is tudták, hogy ha segítenek, akkor Sesshomarunak, nem veszítenek terültet. Nos, ezeket a sebeket tépte fel a váratlanul megérkezett Tetsutsume.)

Sesshomaru kinyitotta a szemét, ami ismét hűvösen csillogott, majd Natsuki felé fordult:
- Annyi a szerencséje, hogy a macskadémonok elég közeli rokonságban állnak veletek. Máskülönben ízekre szedném�- bár magában megjegyezte, ha nem pont az esküvője napján toppan be, ennek ellenére is széttépné.
Tetsutsume kajánul elvigyorodott, és a szeme azt súgta a vele szemben álló kutyadémonnak �A múltkor sem sikerült� most se menne.�.
- Még mindig nem mondtad meg, hogy miért jöttél. Halljuk!- morogta fagyosan Sesshomaru.
- Ó, csak a húgocskámat szerettem volna látni. Húgocskám!- kiáltott fel, amikor meglátta Sesshomaru mögött Satsut, és a démonon egy szaltóval átugorva a lány előtt termett és megölelte- Húgocskán! Pici Satsu! Hogy megnőttél, de gyönyörű vagy!- ujjongott, észre sem véve maga mögött a villámló tekintetű Sesshomarut.
Satsu először csak pislogott, majd megpróbálta lefejteni magáról az ölelő karokat, de a két puszit így sem kerülhette el:
- A mindenit, de régen találkoztunk! Mióta nem láttalak! Hihetetlen, alig változtál, csak még szebb lettél!
Satsu kicsit idegesen kereste tekintetével a férjét. A levegő több fokot hűlt, miközben a démon közelebb lépett a feleségéhez és a még mindig őt ölelgető Tetsutsume vállára tette a kezét:
- Menjünk beljebb!- suttogta- teázni.
Inu no Taisshu eddig a földön ülve hallgatta a beszélgetést. Kezdett olyan gyanús érzése lenni, hogy ennek az egésznek nem lesz túl jó vége� a társaság szó nélkül követte Sesshomarut, aki hiába ajánlotta fel karját feleségének, mert a macskadémon már megfogta a kezét, és maga után húzta. Satsu idegesen nézett férjére, aki csak utálkozva megvonta a vállát.