Elnézést kérek a hosszú szünet után töltöttem fel az új fejezetet, de nem volt időm. Most újabb szünet következik, mert más történetekkel foglalkozok. De amikor lesz időm ehhez is írok.

32.fejezet

- Sesshomaru!- üvöltötte a lány a szobából, majd hangos gyereksírás hallatszott.

Erre riadt fel a démon hosszú álmából, felemelte a fejét. Szemében még apja sem fedezhette fel az álom nyomait. Szája sarkában lágy mosoly bujkált, majd olyan hirtelen ugrott fel és termett az ajtó előtt, hogy mindenki meglepődött rajta.

- Tényleg izgult- állapította meg Inuyasha- Pedig én most komolyan azt hittem, elaludt.

Inu no Taisshu büszkeségtől csillogó szemekkel tekintett idősebbik fiára.

            Sokáig nem hallatszott más odabentről, csak az újszülött egyre csendesebb sírása.

- Sesshomaru! VÉGED! Csak hogy tudd, most még elmenekülhetsz! Utána nehogy azt mondd, hogy nem adtam meg rá az esélyt!

Sikítás után újra hangos gyereksírás felelt a lány kiabálására, majd arra is kórusban egy másik. Sesshomaru nem bírta tovább, kinyitotta az ajtót, és mit sem törődött az őt visszatartani próbáló Kagomével és Natsukivel, belépett és bevágta az ajtót.

            Satsu az alacsony ágyon feküdt, és még mindig pihegett. Amint meglátta a férjét, arcán mintha egyszerre több érzelem akart volna átszaladni, végül csak érzékenyen elmosolyodott. Kezében két csepp pólyát tartott, amikben a kisbabák már édesdeden aludtak. Sesshomaru nem mozdult. Néhány percig meghatottan nézte a nőt, és karján a két szuszogó csöppséget.

- Sesshy- lehelte Satsu szinte hangtalanul. Férje leült az ágy mellett a földre és megsimogatta a lány verejtéktől gyöngyöző homlokát.

Lassan közelebb hajolt hozzá és a fülébe súgta:

- Szeretlek. Megfoghatom őket?- kérdezte csillogó szemekkel.

Felesége mosolyogva bólintott és odaadta férjének a két kisbabát. Sesshomaru egyiket a jobb, másikat a bal kezére fektette, és halkan suttogta:

- Apa vagyok

- Igen, az vagy- hagyta rá nevetve Natsuki- zavarunk?- kérdezte, de Sesshomaru mit sem törődött most vele.

A babák orra lassan elkezdett járni, ahogy idegen kézbe kerültek, és kinyitották pici arany szemeiket is, de nem sírtak fel. Mindkettőjük arcán két-két pár szép ívű, zöld méregcsík volt, mint az anyjuknak.

- Olyan picik- nézett lassan a feleségére- Hihetetlen, hogy egyszer ők is felnőttek lesznek.

A lány felkacagott:

- Soká lesz még az!

Sesshomaru is elmosolyodott.

- Hana?- kérdezte a feleségét.

Satsu gyorsan bólintott:

- Ezt már megbeszéltük. A fiúnak mondj te egy nevet. De valami aranyosat! Kérlek!

A démon megcsóválta a fejét.

- Aranyos nevet mit szólnál a Yoruhoz?

- Yoru?- ízlelgette meg a nő- Tetszik.

- Hana és Yoru- ismételte el Sesshomaru.

Elgondolkozva nézett a babákra.

- Olyan egyformák, pedig az egyik lány, a másik fiú.

- Ugyan már, Sesshomaru, nehogy te ne tudd megkülönböztetni őket!- nevetett Satsu- Te, a nagy démon

A férfi is felnevetett.

            Satsu sokáig némán figyelte, ahogy Sesshomaru felváltva nézegette a kicsiket, majd halkan megszólalt:

- Megbocsátasz

A démon felemelte a fejét és tettetett dühvel mondta:

- Hányszor mondjam el, hogy meg van bocsátva, el van felejtver30;

- De ha még egyszer előfordul, végem- tette hozzá a lány színlelt félelemmel.

Sesshomaru felnevetett, majd elgondolkozva megszólalt:

- Olyan furcsa érzés

- Apának lenni?- nézett rá kedvesen a felesége. A démon bólintott.

- Azt hiszem.

- Mi az, hogy azt hiszed?- hökkent meg Satsu.

- Semmi csak- kezdte a férfi, majd hirtelen lehunyta a szemét és megremegett- Nem értem, mi folyik

Satsu értetlenül felült az ágyban, anyja pedig mereven figyelte Sesshomarut. Kagome értetlenül állt az ajtó mellett, de rossz előérzete nem hagyta nyugodni. Egy éles, zöld fényvillanás mindenkit elvakított egy pillanatra.
 

            Valahol, nagyon messze innen a sötét árny kísértetiesen felnevetett és kibontakozott a sötétből. Naraku elégedett volt a saját teljesítményével. Minden a terv szerint haladt, már csak egy utolsó apró simítás volt hátra a mesterműből. Nem hibázhatott. Arcán kegyetlen mosoly jelent meg. Inuyasha, Sesshomarura; most végre bosszút állok.

            Élénken élt emlékezetében az a sokszor elátkozott nap. Veszített, mert azok az ostobák pont a legjobbkor hagyták abba a harcot. Ha még egy percig folytatják; Inuyasha már nem él, és a bátyjar30; Nem. Menjünk szépen sorban. Semmi nem kedvezett a két bolondok, mégis győztek. Most minden Naraku mellett állt, mégis meg kellett gondolnia a következőm lépést.

            Viharos nap volt. A természet is élénken példázta az elkövetkező harcot. Naraku már rég készen állt, és ha minden úgy alakulr; ha. De nem úgy történt. Sesshomaru és Inuyasha nem bírták megállni, hogy egymásnak ne essenek, és nem sokon múlt, hogy ez legyen a vesztük. De Sesshomaru; Naraku megcsikorgatta a fogát, és mérgesen legyintett- ráüvöltött az öccsére, hogy inkább Narakuval foglalkozzon, a többit bízza rá. Lemondott a saját bosszújáról. Ez volt az a pont, amit a démon sohasem értett megr30; emiatt veszített, de most nem történhet ilyesmi. Ó, nem. Most minden tökéletes.
 

            Satsu halálra vált arccal sikított fel, amikor meglátta az ágy mellett az abszurd látványt. Azt hitte, menten elájul, de nem így történt. A döbbenettől mozdulni sem tudott, s szó sem jött ki a torkán. Sesshomaru lassan felemelte fejét. Válla megremegett, és döbbenten vette tudomásul, hogy hol van éppen. Fásultan nézett az egyik kezében tartott apró szuszogó csecsemőre, aki már édesdeden elaludt, majd óvatosan a másik oldalra nézett, ésr30; a saját tükörképét látta. A két Sesshomaru kissé komikus látványt nyújtott volna, ha a szobában bárki felfogta volna a döbbenettől. A tükörképek másodpercekig csak ugyanolyan mozdulatlanságban álltak, de egyszer csak az egyik csengő hangon felkacagott.

- Ketten vagyok!

Natsuki fürkésző arccal figyelte hol az egyik, hol a másik Sesshomarut. Az első nem tudta abbahagyni a kacagást, míg a második arca elsötétedett, vonásai megkeményedtek. Azonnal megérezte a veszélyt, de hirtelen mozdulatéra a démon azonnal támadásba lendült, mit sem törődve a még mindig jobb kezében tartott gyermekkel. A nő hatalmas lendülettel zuhant a földre, és azonnal elvesztette eszméletét. Satsu rémülten felsikoltott, de Kagome odarohant a még mindig nevetgélő Sesshomaruhoz és kikapta kezéből a felébredt kisbabát, aki hangosan sírni kezdett. Másodpercek sem teltek el a másik sírásig, de addigra kinyílt az ajtó és Inu no Taisshu lépett be rajta. A nevetés abbamaradt, az addig olyan vidám démon nem tudta hárítani a másik támadását.

- Mi folyik itt?- kérdezte Inu no Taisshu a döbbenettől nem mozdulva.

- Nem tudom!- sikította Satsu- De csinálj valamit!

A démon azonnal a verekedő Sesshomarukhoz rohant, és egy hatalmas rántással a falhoz hajította a fiát. A másik könnyes szemekkel nézett rá, hatalmas szemei rémülten csillogtak:

- Miért akart bántani?- kérdezte, de már hangosabban zokogott, mint a két csecsemő.

Kagome gyorsan kivette a kezéből a kisbabát és odaadta Satsunak.

- Mégis mi történt itt?- kérdezte döbbenten Inu no Taisshu jól megnézve magának a két fiút- Te meg mit bőgsz?- kérdezte idegesen.

Sesshomaru szipogott egyet:

- Bántani akart

Apja felnyögött és elkapta róla a tekintetét:

- Ez hogy történhetett?!