Múltárnya

13. rész: Újra otthon -Yoshiro esküvője.

Ez a nap is elérkezet, mikor a bátyám fejét bekötik, de az időjárás nem volt kegyes hozzánk a mai nap.

Hatalmas hóviharba kellet elindulnunk Sesshoumaruval a keleti palota felé.

Ah  unt magunkkal vittük a hosszú útra.

Ilyen viharba nem tudtunk volna az eget szelve gyorsabban eljutni apámhoz.

Ah un hátán ültem,s nézelődtem.

Csodáltam a fákat, amiért nem szakadnak meg a hatalmas hótömegtől, ami rájuk nehezedet.

Sesshoumaru valahol elöl halat,s csak homályos alakját lehetet észrevenni.

Az út, hosszú és tán fárasztó is volt olyan szempontból,nem gyalogolhattam a frissen hullót hóba,s ezért inkább a bátyámra haragudtam, amiért pont a télvíz közepére tette az eljegyzését.

Valahol félúton megálltunk, mintha valami gyanúsnak ítélt aurát figyeltünk meg.

Tán maga a macskák kéme lehetet, mert egy szempillantás alatt eltűnt a hóviharral egyűt.

Egy teljes napba tel, míg elértük a keleti határt, ami apám birodalmának kezdet,s a bátyám öröksége is egybe.

Nem vágytam örökségre, semmire, csak arra, hogy békébe élhessek Sesshoumaruval és a fiúnkkal.

Az örök meg alítottak minket a kapu előtt és mikor jóban szemügyre vetek minket, vették észre hogy kivel is állnak szembe.

Heian hercegnő Sesshoumaru nagyúr kérem, fáradjanak be.

Kapu kinyílt nekünk, s bementünk a palota udvarára.

Nagyováció közepette üdvözöltek minket,s a palota ura apám Hiroshi nagyúr az erkélyen állt ,mellette a bátyám .

Mind kettőjükön díszes mellvért volt a keleti címerrel ellátva.

Légy üdvözölve Sesshoumaru nagyúr a keleti palotába.

Apám tekintete rám szegeződőt – téged is üdvözöllek drága lányom Heian.

Remélem jó utaztatok a téli zimankóba.

Bementünk a palota belsejébe.

Szinte semmit nem váltózót az óta hogy itt hagytam.

Szolgáló megmutatja a szobátokat, s az esti ceremóniára várlak titeket.

Bementünk Sesshoumaruval a szóbába. Most is erkélyes szobát kaptuk,s mint minden szobai erkély a kertre nyílt.

Tavalyi emlékek jártak át amint kimentem az erkélyre.

Sesshoumaruval sok szép emlékünk kötődik ehhez a kerthez.

Lágyan átöletem magam, s csak remélni tudtam, hogy a fiam jól van a dadussal, és nem csinál semmi huncutságot, bár még mindig túl kicsi ahhoz, hogy rossz fát tegyen a tűzre.

Már előre vetítetem magamba azt az időszakot mikor majd kamaszodni fog és a lányokat fogja hajkurászni, de addig is sok szép nap áll még előttünk.

Léptek közelítetek felém.

Elmosolyodtam mikor meg éreztem Sesshoumaru karját derekam körül, ahogy átfonta és összekulcsolta kezét előttem.

Miért öl leleled magad, ez nem az én dolgom volna?

Ne vedd zokon, de hiányzik kicsit a fiúnk, pedig tudom, hogy jó kezekbe hagytuk a palotába.

Sesshoumaru felé fordultam és meg simítottam bársonyosan sima arcát, s hozzá bújtam.

Folyóson lassan közelítet valaki,s megállt az ajtónk előtt.

Heian bemehetek?

Meg halottam a bátyám hangját egyből az jutót eszembe, tán megint valami olyat akar tőlem, amit nem teljesíthetek neki.

Szemem sarka Sesshoumarura leset.

Láttam benne a mély megvetést és gyűlöletet, amit fivérem iránt érez.

Sesshumaru engedj el.

Kibontottam magamat az öleléséből.

Ne aggódj, nem lesz semmi baj.

De ha próbálkozik, kiálts.

Bólintottam egyet.

Rendbe megígérem, szólok, ha próbálkozni merészel.

Gyere be Yoshiro.

Invitáltam be a bátyámat.

Két kutyadémon némán ment el egymás mellet.

Sesshoumaru az ajtóba érve megfordult, egy utolsó pillantásra.

Itt leszek az ajtó előtt.

Yoshiro halkan jött ki az erkélyre,s mellém sétált.

Aba reménykedtem nem jössz el Sesshoumaruval az esküvőmre.

Yoshiro te még mindig?...

Igen Heian, s mondtam neked, még ha meg is nősülök soha nem mondok le rólad.

Ilyet nem mondhatsz, hisz az arád biztos szép és szereted is öt, ha feleségül veszed.

Szépnek szép, de nem szeretem, mert nem szerelemből veszem el, hanem feledésből, és mert apa akarja.

Ostoba vagy Yoshiro így sosem leszel boldog.

Még te beszélsz nekem boldogságról mikor, te tettél engem boldogtalanná azzal, hogy elmentél a nyugati örökössel!

Elfordultam tőle. – úgy teszel, mintha én tehetnék az érzelmeidről.

Azokról csak te tehetsz, senki más.

Maga felé fordítót és zavarba ejtő szemekkel nézet bele szemeimbe.

Csak egy utolsó csókot még mi előtt megnősülök.

Az ajkát ajkamhoz közelítette mire válaszul elfordítottam a fejem, és összezártam a szemem.

Nem érdekel akkor is lopok tőled egy utolsó csókot.

Durván megfogta állam, és az ajkunkat összetapasztotta.

Hegyes körme ismét felhasította bőrömet, és a vér lassan csurgót le az arcomról.

Még annyi időm sem volt, hogy Sesshoumarunak kiáltsak.

Az ajkunk elvált egymástól, és fenyegetően rám nézet.

Ha jót akarsz magadnak Heian akkor többé nem jössz ide, mert akkor már nem fogom tudni vissza fogni szenvedélyem viharát.

Úgy hangzót bátyám szájából, mint egy fenyegetés,s most bebizonyosodót számomra is ugyan azokat a hibákat képes lenne elkövetni, amit egykor apám is elkövetet.

Yoshiro elindult az ajtó felé és kiment rajta.

Sesshoumaru bejött és rám tekintet.

Érezte a levegőbe a feszültséget,és a riadt szemeim sok mindent elárultak neki.

Mondtam neked ,hogy szólj ha baj van.

Ugyan már miből gondolod, hogy bár mi is történt.

Szemeid nem csillognak már olyan fényesen.

Sesshoumaru átlátót rajtam, nem tudtam letagadni, a valóságot.

Közelebb sétált, és jobban szemügyre vette az arcom.

Meg is sebzett.

Nem számit Sesshoumaru estére már nyoma sem marad.

***

Hamar ránk alkonyodót, s lassan el kelet indulnom Sesshoumaruval együtt a ceremóniára.

Egyáltalán nem volt kedvem ismét találkozni a bátyámmal, a délutáni beszélgetésünk után.

Nézegetem magamat tükörbe vajon minden rendbe van e rajtam, de ekkor megláttam a vérfoltot, amiről teljesen megfeledkeztem.

Levetem azt a csodás kimonót, amibe jöttem, és eldöntöttem magamba nem megyek a ceremóniára. Egy száll alsó szoknyába és felsőbe vártam Sesshoumaru visszatértét.

Ilyenkor is mély beszélgetéseket folytatót apámmal.

Bejött a szobába, és kérdően rám nézet.

Miért veted le a kimonód?

Magam elé tetem a kezem és elfordítottam a fejem.

Véres lett a kimonóm, így nem megyek a ceremóniára.

Sesshoumaru otthagyott és már sejtetem, mibe sántikál.

Kisidő elteltével visszatért kezébe egy csodás kimonóval,és néhány szolgálóval,akik,gondolom a kiegészítőket hozták.

Átöltöztetek, s már is készen álltam a ceremóniára.

Olyan jó lett volna nem részt venni rajta, de ha puszta kötelességként fogom fel nem lesz gondom vele.

Sesshoumaruval kiléptünk az ajtón és egy szolgáló kíséretébe a helyszínre vittek minket.

Egy csodás szentélybe léptünk be, ami a kertbe volt jól elrejtve.

Leültünk a tatamira.

Míg Sesshoumaru mereven nézet előre, addig én érdeklődve körbe néztem a többi démon között.

Váratlan síron túli csend lett és megjelent Yoshiro s mögötte a mennyasszonya.

Elkezdődőt a szertártartás. Sesshoumarut egy cseppet sem érdekelte, csak üres tekintettel nézte őket, ahogy Yoshiro belehazudja az arra szemébe, hogy mennyire szereti.

Szertartás után még volt egy kis fogadás, vacsorával egybe kötve.

Mindenki elment vissza a saját kis szobájába.

Igazából senki nem beszélt velem, ott álltam Sesshoumaruval mint egy darab fatönk és néztük a sok ismeretlent.

Beleuntunk a várakozásba és elmentünk gratulálni az ifjú párnak.

Összenéztünk és úgy döntöttünk visszatérünk a szobánkba.

Az valahogy kellemesebbnek hatot, mint a sok ismeretlen kint a kertbe.

Már rég ránk esteledet, s végig sétáltunk a Sakura fasoron, ami tavasszal ragyogó rózsaszínbe szokót pompázni. Most élettelenek tűntek, csak a kopasz ágaik nyúltak az ég felé.

Szobába érve levetem a kimonót és úgy döntöttem meglátogatom a kertbe lévő régi forrást.

Sesshoumaru eljössz fürdeni?

Értetlenül nézet rám.

A forráshoz megyek, ahol már nagyon régen jártam.

Később utánad megyek.

Bólintottam egyet, és egy száll yukatába elindultam a forráshoz.

Lesétáltam a lépcsőn,s onnan a hátsó kertbe mentem ahol még javába tartót az ünnepség.

Mikor odaértem levetem magamról a yukatát, és belemártottam magam a gőzölgő forrás vízébe.

Felüdülés volt számomra, ahogy átjárta minden porcikámat a forró víz.

Apró neszt hallottam meg a távolból mi közbe elnyúlva egyé váltam a forrás vízével.

Beleszimatoltam a levegőbe, s komor arckifejezéssel a nesz irányába fordítottam a fejem.

Yoshiro gyere, elő tudom, hogy itt vagy!

Bátyám előjött a fák mögül, és mereven nézet rám.

A hold most meg világítva árnyékot vetet rá.

Felálltam és forró vizes testemre magamra húztam a yukatát.

Elmenni készültem, s még azt sem mondtam neki, viszlát.

Utánam kiáltót.

Heian!

Várj egy pillanatra.

Sajnálom, amit a szobába mondtam.

Nem gondolod, már túl késő bocsánatot kérned kedves bátyám?

Ott hagytam a gondolataival együtt.

Visszafelé tartottam Sesshoumaruhoz, s bár kisé csalódót voltam, mert nem jött ki a forráshoz.

Emelgetet férj uram meg jött. A távoli szelek elhozták nekem az illatát, s a kezébe ott volt egy vastagabb kimonó és a vállamra terítette.

Ideje visszatérni Heina.

Holnap reggel visszatérünk a nyugati határhoz.

Nem mondtam semmit, mert kezdtem már elálmosodni,s alig vártam, hogy visszaérjünk a szállásunkra.

Másnap reggel mikor felkeltünk, hamar készen álltunk a visszatérésre.

Egyedül apámtól búcsúztam el.

Az erkélyen állt, s nézte a kora reggeli napfelkeltét.

Oda sétáltam hozzá és mellé álltam.

Apa mennem kell.

Megöleltem apát.

Hiányozni fogsz nekem Heian.

Tudom apa, de te is tudod,Sesshoumaruval mi összetartozunk.

Igen tudom lányom.

Kérhetek valamit apa?

Neked bármit édes lányom.

Tartsd rajta szemed Yoshiron.

Apa bólintót, egyet és egy mosolyt küldőt felém.

Egy csókot adtam az arcára és szép lassan eltávolodtam tőle.

Heian elkísérlek a nagykapuig titeket, így biztos nem fog útközbe próbálkozni a bátyád.

Együtt léptünk ki a hátsókertbe és az udvara érve eltűnt mellőlem.

Felnéztem a nagykapura, ott állt, mint egy rendíthetetlen hadúr, kinek szemébe szomorúságot láttam.

Míg el nem homályosodót alakja a nagykapu tornácán, addig szüntelen integetem neki.

Nehéz szível hagytam itt, de tudtam ennek így kell lennie.

Folytatása következik