14.rész
2013.01.26. 18:58
A múltárnya
14. rész: Hova lett Heian?
Tavaszodót már az ágakon kipattantak az első rügyek,s
sakura virágzásának idején jártunk.
Gyermekeink,Sesshoumaruval egyre idősebek
lettek,bár egy cseppet sem változtak.
Aiji ugyan úgy el akar venni mindent a bátyától, mint
eddig, és ha nem sikerül neki, akkor akaratos
zokogásba tör ki. Most is egy ilyen pillanatnak lehetem
tanúja.
Kár hogy Sesshoumaru nem láthatja az ilyen mosolyra
fakasztó jeleneteket.
Már kezdet eldurvulni a civakodásuk,s odamentem a
fiúkhoz.
Letérdeltem eléjük,és kedves,de még is szigortól ittas
szemekkel rájuk néztem.
Gyermekeim feleszméltek s rám néztek,aminek nyomán
abba hagyták a civakodást és elkezdtek felém mászni.
Lábamhoz értek, és megfogták a lábam alsó szárát,s feltekintetek rám.
Két aranyló szem nézet rám, ami nemes démon
csemetéimé volt.
Ölembe vetem, és lágyan keblemre öleltem aprócska
testüket.
Ösztönszerűen kezdték el kutatni a melleimet.
Addig keresték, míg rá nem találtak.
Rövid etetés után jól lakottan elnyúltak a karomba, és
elnyomta az álom.
Bementem a szobájukba és a bölcsőbe tetem a
porontyaimat.
Gondosan betakartam őket és elhagytam a szobát.
A gondozónő, aki egy kékróka volt ott állt az ajtóba és ki jövetkor rám tekintet.
Úrnőm felügyeljem a hercegeket, míg távol lesz tőlük?
Igen Aya hálás lennék érte.
Egyébként hogy van a bátya?
Mi is neve?
Ayashi, úrnőm.
Tudja mindig hű szolgálója volt az úrnak és az úrnőnek.
Igen tudom, és igyekszem meghálálni a családotok
kitartását, amiért még ebbe a zűrös időkbe is mellettünk
álltok, mikor mindenki más már elhagyott.
Rá néztem a kékróka hölgyre ,s bólintottam felé egyet,s
ebből Aya már tudta hogy belegyezésemet adtam
ahhoz hogy a fiaim mellet maradjon,míg az eltávozásra
készülődő Sesshoumarut felkészítem az útjára.
Elvileg apámnak kéne megérkeznie és Sesshoumaru
csatlakozik hozzájuk.
Ez a terv, de mi fog belőle megvalósulni?
Mert apámnak már két napja itt kellene lennie,s még
egy hírnököt sem küld,amibe leecseteli nekem azt, hogy
történt e bármi,mert akkor nem aggódnék annyira.
Szoba erkélyén bámultam ki mi közbe ez járt a fejembe.
Az ajtó széttárult és a dadus, aggódó szemei néztek
rám.
Úrnőm nagyon sajnálom de, a hercegek eltűntek a
kiságyból.
De hogyan?
Nem tudom úrnőm.
Az ajtóba Ayashi úr jelent meg.
Hosszú kék haja fel volt copfozva, hosszú frufruja a
szemöldökét verte.
Bizonyára kimásztak a kiságyból.
Ugyan már Ayashi hogy tudna két olyan csöppség
onnan kimászni?
A hogy te is hugicám, amikor még pólyás voltál.
Elkuncogtam magam, mi közbe elképzeltem,Aya kisbaba
kori mását,és a cselekményt.
Akkor váljunk szét és keressük meg a fiaimat.
Nem tudnak, túl sok helyre eljutni ezzel az apró testel.
Mindenki a fiúk keresésére indult,s akár hogy is
kutakodtam a palota falai között nem találtam meg őket.
Már csak abba reménykedtem, hogy a dadus és a
bátya jutott valamire.
A távolba megláttam Ayat ,s hozzá sietem.
Na, megtaláltad őket?
Én nem, de a bátyám az egyik ikret megtalálta.
Vajon hól lehet a másik?
Dadus elmosolyodott.
Van egy olyan érzésem a nagyúrnál megtaláljuk.
Valómban ott volt Sesshoumarunal mind a kettő és az
apjukat nyúzták a játékkal.
Nagy meglepetésemre Ayashi úr is ott volt, aki pont
akkor emelte fel az egyik gyermeket a földről.
Aya kitért a hitéből mikor meg látta, hogy bátya a
ruhájánál lógatva tartja az egyik herceget.
Rá néztem Sesshoumarura, rosszallóan, miért nem
alította le a férfit,de a nagyúr átnézet rajtam.
Nagy zaj szűrődött be a dolgozó szobába, ami
mindannyian kitoldottunk az erkélyre,s Sesshoumarut
bepasszírozva középre néztünk le az udvara.
Egy férfi állt ott, aki nem volt más, mint apám, aki épp
azt bizonygatta az őrnek, hogy ö kicsoda.
Váratlan pillanatban eszembe jutottak a fiúk,s
kimásztam a tömegből ,vissza a dolgozó szobába.
Még jó hogy visszatértem, mert a két rosszcsont már
Sesshoumaru íróasztalánál matatott.
Elindultam feléjük, s alig tetem meg egy lépést, már is
arcom elé emeltem kezem.
Fiúk kiöntötték a tintát, és minden tiszta tintás lett, még
az írat is amit Sesshoumaru olyan gondosan megírt!
Fiúkhoz sietem, s gyorsan behívattam Ayat.
Mi történt itt úrnőm?
Úgy látszik a fiúk, meg akarnak tanulni írni.
Vid el a gyerekeket Aya, és öltöztesd át.
Addig összetakarítom ezt, kupit, amit csináltak.
Gondozó nő meghajolt előttem, és elvitte a fiúkat.
Addig kerestem egy törlőruhát, amit nem találtam
sehol.
Csoda lenne, ha ilyen dolgokat tartana magánál
Sesshoumaru.
Kimentem a szobából és megkerestem Sakuyat akit
nem rég kezdtünk el alkalmazni.
Meg láttam a hálónkba, épp takarította.
Sakuya –san. -A lány felém fordult.
Igen asszonyom? Kérhetnék egy törlő ruhát?
Minek az asszonyomnak? Tudtom szerint a takarítás az én dolgom.
A nagyúrnál kiborult a tinta, szeretném fel törölni,
nehogy az asztalra száradjon.
Lány rosszindulatú vigyorral a száján felém nyújtotta a
rongyot.
Lehet, hogy már elkéset, és már rá is száradt.
Nem vetem magamra rosszindulatú szájának szavait.
Sarkon fordultam, és kiléptem a folyosóra.
Folyóson igyekeztem a legnagyobb csendbe haladni,
ne hogy észrevegye bár ki a cselédek közül, hogy itt
vagyok.
Majdnem a szobánál voltam,s már egy ideje követet
valaki,de mikor megfordultam nem láttam semmit.
Készültem kinyitni az ajtót és egy kéz fogta be a számat.
Szemeim elnehezültek, és onnantól kezdve az álmok
birodalmába léptem be.
Semmit nem éreztem, még azt sem mikor kivitek a
palotán kívülre.
***
Távol a palotától tértem magamhoz.
Egy magas lilla hajú férfi ült a földön, nekem hátal.
Felé fordultam, és szólni készültem hozzá, de abba a
minutumba megfordult, rám mosolygót álszent módjára,
Jaj, nekem pont egy ilyen alaknak kellet elvinnie.
Még ha legalább olyan szép lenne, mint drága férj
uram, vagy mint a bátyám, még tán bűnbe is esnék
vele.
Megráztam a fejem.
Micsoda becstelen gondolatok ezek tőlem, s
elszégyellve magam a zöld pázsitra néztem.
Magához tért hercegnő?!
Igen magamhoz tértem álszent idegen.
Ezt most nekem mondta vagy a földnek?
Bevörösödtem, szégyennel teli mérgembe.
Hogy merészeli ezt a hangot megengedni magának,
velem szembe?!
Maga elfajzott korcs?
Felnéztem rá, és a szemébe néztem, és a némi düh, ami
forrt bennem tiszttelensége miatt, egyre jobban
fokozódót.
Ne legyen ilyen dühös. Mi kígyók nem szeretjük a nyugtalan nőket.
Kikerekedtek a szemeim. - Ez úgy beszél, rólam mintha
szeretők lennénk!
Sűrű bozótban idegen démonokat éreztem. Levegőbe
szimatolva, nem volt nehéz megalapítani, nekok
közelednek, szinte egy kisebb hadsereg, s egy foglyot
fogtak közre.
Nem láttam túl jól, de az illatát megéreztem.
Bátyám volt az Yoshiro.
***
Ayashi bejött az erkélyről. –Hova tűnhetett az úrnő és
Aya?
Aya pont akkor nyitotta ki a tolóajtót és besétált rajta.
Nem láttad az úrnőt Ayashi?
Nem.
Hol jártál húgocskám?
Visszafektetem a hercegeket a bölcsőbe.
El is aludtak azonnal.
Ezek szerint nem volt szükség altatóra.
Nem bizony, de az úrnőt az óta sem láttam.
Nagyuram kérem, jöjjön be az erkélyről fontos
közlendőm van. – Sesshoumaru bejött az erkélyről.
Nagyuram nagyon sajnálom de Heian úrnő eltűnt.
Mindenkit ki kérdeztetek?
Nem nagyuram.
Szolgálókat még nem kérdeztük végig.
Bátyám kiment és halottam, ahogy végi trappol a
folyosón, és mintha az élete függne az úrnőtől úgy
rohant le a szolgák hálórészlegéhez.
Követem öt, tisztes távolságból. Benéztem minden
egyes szobába és helyiségbe.
Végül csak bátyámra találtam rá kétségbe esetten, a
földön térdelve, kezét arcába temetve, s azt kiáltozta, -
Hol vagy úrnőm.
Folytatása Következik.
Most mi lesz az ikrekkel?
Vajon tényleg beváltja fenyegetőzését Yoshiro?
A következő részből ez is kiderül.
|