Egy kis zöld lény szalad lóhalálában. Hirtelen megáll majd bekopog az egy ajtón. Bebocsátást nyer. A szoba ahova belép ízlésesen berendezett volt. Tele polcos szekrényekkel körbe és egy hatalmas asztallal a közepén. Látszott, hogy valakinek a dolgozószobájában volt. Az ajtóval szemben egy nagy ablak volt, nagy erkéllyel.
- Gyere már! - szól ki egy öblös férfi hang.
- Hol voltál ilyen sokáig? - villant a szeme a yokainak.
- Sajnálom Sesshoumaru nagyúr , de a sok ágyas kirakása sok időt vett el ! - dadogott a kis szolga.
- Nem érdekelnek a kifogásaid, térj a lényegre ! - szólt parancsolón.
- Azonnal! Nos nem volt könnyű, de sikerült megtudnom amit kért nagyúr! Nos, észak mindenkori uralkodójának kötelessége Yukari számára védelmet biztosítani, a falunak is ahol él. Mint megtudtam, az öreg dadától , aki itt élt a nő születése előtt is. Arashi sama egyetlen gyermeke ő. Észak igazi örököse!
- Micsoda? Egy korcs? - a nagyúr el sem tudta rejteni meglepettségét.
- Hát gyakorlatilag nem az ! Arashi sama , mint tudja tiszta vérű kutyaszellem volt a felesége pedig egy félig kutyaszellem asszony volt, hatalmas papnői erőkkel. Azt mondta a dada, hogy a lány gyerek kora óta képes mind halandó papnő, és félszellemnő és yasha formát is fölvenni! - mondta Yaken.
- Ez érdekes, akkor háromnegyed részben szellem! - elmélkedett a yokai.
- Igen , és megtudtam még valamit az egyik szolgálótól! Állítólag nagyon jó kapcsolatban van az unokahúgával aki meghíva őt az esküvőjére. - fejezte be beszámolóját a kobold.
- Remek ! Most pedig híd ide Inuyashát! - mosolygott a nagyúr.
- Igen is! - dadogta Yaken.
„ A nagyúr mosolyog ! Ez nem jelent jót!”
Kis idő elteltével kopogtatás hallatszott az ajtón.
- Gyere be, Inuyasha!
- Bátyám! - biccentett felé a fiatal kutyaszellem.
- Kérdeznék valamit és azt akarom, hogy őszintén elmondj mindent! - hangja kemény volt.
- Yukariról! Igaz? - kérdezte az öccse.
- Igen. Nos? - vonta fel szemöldökét a nagyúr.
- Rendben, de ez egy régi történet! - sóhajtott a fiú.
- Ülj le és kezdj bele! - mordult az idősebb.
- Ez úgy 70 éve lehetett. Még nagyon fiatal voltam. Úgy 6-8 éves. Már nem is igen emlékszem. Anyám meghalt és én egyedül maradtam. Magamban kóboroltam nyugat északi részén. Egyszer rám támadt három szellem. Még túl kicsi voltam, hogy minddel elbánjak . Már majdnem megöltek, mikor jött valaki és megmentett. Eszméletemet vesztettem és egy patak partján tértem magamhoz , ahol finom sült hal várt. Ettem és gondoltam megvárom azt akinek az életemet köszönhetem , és legalább megköszönöm. Ekkor jött Yukari. Félszellemnek tűnt , mint én. Zöld szemek, hosszú szürke haj, barna csíkokkal és kutyafülekkel. Azt mondta, ha akarok vele maradhatok. Így tettem és elindultunk észak felé. A lényeg, hogy
ő nevelt fel. - fejezte be mondanivalóját az ifjú inuyokai.
- Értem! Szóval te úgy tudod, hogy félszellem?
- Nem. Háromnegyed részben az , de semmit nem mondott a múltjáról és csak a félszellem és papnő formáját láttam.
- Hmmm........... Nagyon meglepne, ha azt mondanám, hogy ő Arashi sama egyetlen lánya, észak egyetlen törvényes örököse? - kérdezte a bátyja.
- Mi? Így már érthető , hogy miért volt mindig olyan titokzatos, de hol találkozhatott Kagoméval? - értetlenkedett a fiú.
- Ez engem is érdekelne és az is , hogy lett a kis halandó barátnődből szellem!
- Ezt én sem értem. Mit akarsz tenni Sesshoumaru?
- Te neked kell az a halandó nem? - vonta kérdőre öccsét.
- Igen! - felelte magabiztosan Inuyasha.
- Nekem pedig kell Yukari!
- És ? De ugye nem csak szórakozásnak? Akárhogy is tisztelem, hisz ő nevelt fel!
- aggodalmaskodott a fiatalabbik.
- Ez legyen az én gondom! - dörrent a bátyja.
„ Nocsak a nagy Sesshoumaru szerelmes lenne? „
Erre
a gondolatra elmosolyodott.
- Mit akarsz tenni? - kérdezte a
nagyurat.
Az csak sejtelmesen elmosolyodott és úgy válaszolt.
AJÁNLOM AZ OLDALT
